Leírás

A hűséges társ, kísérő, barát, az igaz Vándor ... Élete, történetei, kalandjai. Egy igaz élet igazi történetekkel, igazi kalandozásokkal. Ő Zsömi, az Igaz Vándor!

Kérés

A képek általában illeszthetők az íráshoz. Általában igen, ritkábban nem. De akár így, akár úgy, az enyémek, mint ahogy a szöveg is. Elviheted ha kell, nem bánom, de ahol "leteszed" ott említsd meg, tőlem való! Köszönettel: MJ

Keresés

"Inkább azt mondom el, hogyan élt." (Az utolsó szamuráj. 2003)

2018. december 29., szombat

Az utolsó Szilveszterünk együtt

2017.

Sajnos a 2017-es év vége lett az utolsó az együtt töltött teljes esztendők sorában. Akkor még nem tudtuk, hogy az új esztendőnk, a 2018-as esztendőnk együtt már nem fejezhetjük be, együtt sokkal korábban fog véget érni.

2018. december 21., péntek

Amerre jársz, milyen ...

2018.12.21.

2013.12.21-én, pont öt évvel ezelőtt írtam egy beszámolót az MJ - Vándor blogra Ősz-tél címmel.

Az a bejegyzés, a figyelmetlenségem miatt, eddig nem került át ide. Most itt az ideje! Ha nem is minden betűje. A Google képkezelő dobta fel nekem Zsömike képét -és ezzel figyelmeztetett is-, az öt esztendővel ezelőtti eseményről.

2018. december 19., szerda

Kilenc esztendeje

Napra pontosan kilenc évvel ezelőtt.
Ma 2018.12.19-e van,
a fotók 2009.12.19-én készültek.

Akkor is havas arcát mutatta a tél, csak kilenc esztendeje jóval nagyobb hó volt mifelénk, mint a mai napon.
S ma még a nap is süt a hóra! És szokása szerint besüt az ablakon, át a szobán és sugaraival beszórja Zsömike volt alvóhelyét.

2018. december 16., vasárnap

Már egy hónapja ...

2018.12.16.

2018.11.16. egy hónap telt el azóta. Egy hónapja nincs itt ... és mégis itt van.
Nincs velünk ... és mégis velünk van!

2018. december 13., csütörtök

Az elveszett fotó - 2005.

2005.10.21.

Nem emlékszem erre a fotóra. A  horgászat, halaink 2005. címet viselő fotóalbumban bukkantam rá. Vagy téves besorolás miatt került oda, vagy azért, mert azt örökítette meg Meli amikor hazaértünk a pecából és megmostam Zsömike sáros lábacskáit.

2018. december 10., hétfő

2005. Mi és Zsömike - 15 év animáción (IV.)

2005 egy húzós év volt. Nagyon húzós.
Ezeket a képeket úgy válogattam össze, hogy csak az évet néztem a hónapokat, napokat nem. mint mondtam az év húzós lett.
Pöti elballagott a Táncsicsból, azután Kaposvárról is Budapestre.

2018. december 7., péntek

2005. Hófehér boldogság! - 15 év animáción (III.)

2005. Közös játék - Kaposvár (Nagy hóban)

A fotókból pár darab már bekerült ebbe a blogba, hisz Zsömike élettörténetének része volt a 2005-ös nagy hóhelyzet is.

Most, ezen az animáción, megnézhetitek az összes akkor készített képet. Nem hagytam ki egyet sem. Tíz képkocka, tíz pillanat egy kicsit megmozgatva ... s hát helyenként, mintha tényleg "életre kelne".

2018. december 4., kedd

2005. Balaton - 15 év animáción (II.)

2005. Balaton - Balatonszentgyörgy (Apport)

Zsömi fürdött egyet. Amúgy nem fürdőzéshez készültünk, csak legfeljebb napozni. Nem volt még fürdő idény. Május közepét írtuk akkor.
Én is csak a lábam mártottam meg, azt is csak azért, mert kíváncsi voltam, hogy bejön-e utánam Zsömike a vízbe. Bejött.

2018. november 29., csütörtök

15 év animáción (I.) - 2004.

Megörökítem a 15 évünk animációkon.
Röviden feliratozva.
Ezen a soron sajnos a feliratok egy része takarásba került amikor a Google Fotó levágja a széleket az animáció összeállításakor.
Ezentúl majd ügyelek a feliratozásnál.

2018. november 22., csütörtök

Búcsú a haláltól

Búcsú a haláltól. Nem. Nem elírás. Nem az élettől, a haláltól.

Szia Zsömike! Szia te Igaz szívű, igaz lelkű Vándor!
Szia drága kis barátom!

Próbálok hozzászokni ahhoz, hogy nem látlak, nem hallak. Nem könnyű!
Nagyon nem könnyű! Mit szépítsem. Rettenetesen nehéz!

Képzeld el Zsömikém!

2018. november 18., vasárnap

Utolsó leheletéig ...

2018.11.16.
Zsömi halála

Az utolsó órái, az utolsó cselekedete és az utolsó lélegzetvételei.
Én azt hiszem, szép halál nincs, az nem jó kifejezés. Jó halál talán van.
Neki azt hiszem jó halála volt.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy mellette lehettem, mellette lehettünk utolsó óráiban, utolsó pillanatiban is!

2018. november 16., péntek

Az Igaz Vándor ... (†)

2018.11.16. Kaposvár

Zsömi (†), az Igaz Vándor, ma délelőtt kilenc körül elhunyt.

Hosszan tartó, és igen nagy türelemmel viselt betegsége legyűrte.
A fájdalom és a hiánya mellett is, hálásak vagyunk a sorsnak, hogy betegsége

Csónakkal a végeken (Lesz még holnap?)

2018.11.15.

A fotók nem 15-én, tegnap készültek, hanem még 12-én. Ez az a néhány kocka amikről az ezt megelőző bejegyzésben szóltam.
Az utolsó olyan fotók amikor még együtt ültünk csónakba és együtt siklottunk, együtt látogattuk meg a régi helyeket.

2018. november 15., csütörtök

Fűz, nyár, nád ...

2018.11.14. Deseda

A fotók nem 14-én, tegnap készültek, hanem még 12-én. Még egy sorozat készült akkor, fent a "végeken", az aszalói kikötő, a volt kikötőnk előtt. Még majd abból is lesz egy animáció amit megmutatok. És készült egy kép Zsömiről 13-án este idehaza és 14-én napfürdőzés közben a parton. Ez utóbbi két kép az utolsó képkockák róla. Több nem lesz!

2018. november 14., szerda

Négyen a parton

2018.11.13. Deseda

Tegnap délután volt az utolsó utunk csónakon. Gyönyörű időt kaptunk hozzá.
Csodást! Napsütéssel, langy meleggel.
Nem szállunk vízre együtt többé soha!
Nem mintha nem lehetne hozzá jó időnk. De. Lehetne. Jó időnk még lehetne, de időnk már nem lesz. Már tudom. Már tudja ő is. Menni készül.

2018. november 13., kedd

Hazatérés

2018.11.07.
Késő este volt már amikor jött a hír, hogy Pötinek s a várva várt kis jövevénynek megkezdődött, közeleg a kicsi születésének órája.
Dönteni kellett. Megyünk éjjel, vagy várunk reggelig?
Döntöttünk. Megyünk éjjel. Ha maradnánk is reggelig, abból nagy pihenés nem lenne a várakozás miatt, akkor meg jobb menni.

2018. november 12., hétfő

Szia csöpp leányka!

2018.11.11.
Budapest.

Szia csöpp leányka! Szia! Zsömi vagyok. Zsömike.
Hazajöttél hát. Tudtam már, hogy itt vagy, hisz anyud elküldte nekem az illatod. Megjegyeztem s azóta hazavártalak. Nagyon vártalak. Régóta tudom, hogy egyszer majd jössz. Én már nagyon régóta éreztelek, én már nagyon régóta "láttalak" odabenn is.
Én a  neved is tudtam régóta. Én tudtam. Mások nem. Mások csak akkor tudták meg mikor megérkeztél. Nekik a neved volt a meglepetés.

2018. november 9., péntek

Három + egy ráadás

2018.11.07.
Deseda

A tegnapi fotóimból nem csak én, de a Google Fotó is elkészítette a maga variációit. Három animációt és ráadásnak egy kollázst.

2018. november 7., szerda

Késő őszi napsütés

2018.11.07. Deseda

Szép napsütéses idő, időnként szűrt a fátyolfelhők miatt, enyhe szél, kellemes levegő és hőmérséklet. Zsömi kabátkában indult, de hamar lekerült róla.
A napsütötte oldalon nem kellett.

2018. november 5., hétfő

Lehet, hogy ... Lehet ... Lehet ...

2018.11.05.

Lehet ... lehet ... lehet ... még az életemben talán soha nem kezdődött ennyi gondolatom úgy, hogy lehet ....
Egész életemben ahhoz szoktam, hogy gyorsan kell mérlegelni és gyorsan dönteni, ráadásul -az ismereteim, az ismertek és a körülmények figyelembevételével-, jól dönteni. No persze, eddig sem mindig sikerült.

2018. november 4., vasárnap

A legrosszabbtól tartok

2018.11.04.

Attól tartok, bekövetkezik a legrosszabb. Attól tartok, Zsömi belefáradt, nem akar már küzdeni. Attól tartok feladja.
Már harmadik napja, hogy inni sem akar. Csak etetés után. Az ételre iszik egyet, leöblíti, kiöblíti tán a száját és annyi!

2018. november 2., péntek

A denevér fülállás

2018.11.02.

De az egyik fotó '18.11.01-i. Az animált sor természetesen állóképenként is megvan, a Zsömike albumban.

A legutóbbi ájulása óta szerencsére nem volt eszméletvesztése. Kerüljük a konfliktusokat.
Szegénynek nagyon elege van az etetéssel és a szájtisztítással járó tortúrákból, megpróbáltatásokból. Jelzi is, hogy ne! Szerényen, de jelzi. Elrejti a kis pofikáját. Például mikor ölbe veszem az etetéshez akkor az ölembe fúrja, vagy a hónom alá.

2018. október 30., kedd

Megvan a laboreredmény!

2018.10.30.

Megjött a laboreredmény! Nagy az öröm!
Zsömi veseértékei nem változtak!
Én ezt óriási eredménynek tekintem! Nem is reméltem többet, ez is kisebb csoda.

2018. október 29., hétfő

Vérvétel (megint várunk)

2018.10.29.
Kaposvár Pegi-vet Kft állatorvosi váró

Vérvételre várunk. Röviddel a fotó elkészülte után meg is történt. Gyorsan, zökkenőmentesen.
Tegnap volt a nyolcadik hete, hogy Zsömi először volt a betegségével orvosnál. Nyolc hete volt az első vérvétel a betegsége gyanúja miatt.
56 napja küzdünk együtt az alapbetegség ellen, s még annak kísérő tüneteivel!

2018. október 27., szombat

Családlátogatás hattyúéknál

2018.10.27.

Ez egy fordított családlátogatás volt, mert nem mi mentünk a  hattyú családhoz látogatóba, hanem a család jött hozzánk.
Vagy nem is? Mert ha a Deseda a hattyú család lakása, akkor mégis csak mi mentünk hozzájuk, csak épp könnyen elkerülhetjük egymást egy ekkora kégliben.
Most azonban a szűk folyosón, miközben egyik "helyiségből" a másikba mentek, összefutottunk, s mert nem siettek, hát megálltak egy kis időre.

2018. október 26., péntek

Nincs tökéletes vil(r)ág ...

2018.10.26.

Ma voltam a doktornőnél, beszámoltam Zsömiről, s mert vasárnap túl leszünk a nyolcadik héten is, hát úgy döntött, vigyem be vérvételre, megcsinálja a laborvizsgálatot.

2018. október 25., csütörtök

Ahol a legjobb

2018.10.25.

Szieszta közben. Na hol? ... Naná! Hol másutt? Ahol a legjobb! Az ágyam szélén. "Munka" után édes a pihenés. És megérdemelt.
Sajnos még mindig "munka" az étkezés. És stressz! No meg az utána következő szájtisztítás. Az is stressz!

2018. október 24., szerda

Amikor fordul a világ

2018.10.23 -24.

Az ünnep Zsömi szempontjából eseménymentesen telt. Jó formában volt. Jól evett, jól mozgott, jól kommunikált. Minden a reményről szólt!

2018. október 23., kedd

A nagyon lent után ...

2018.10.22.

Nem, nem voltunk tegnap megint a madárlesnél. De voltunk a Desedán. Ezt a két kollázst is, a Google Fotó készítette nekünk.
Nem volt tegnap az időjárás olyan hű de jó! Mifelénk nem. Azért kimentünk egy kis sétára, levegőzésre.

2018. október 22., hétfő

Madarakat akartunk lesni

2018.10.21. Deseda

Nem volt egy igazán remek időjárás hozzá, az eső lába is lógott, de mert napok óta nem volt kint, hát úgy döntöttünk meglepjük. kell a levegő, kell a mérsékelt mozgás is. Elinduláskor még csak azt tudtuk, irány a Deseda! majd beugrott, hogy megígértem én neki a madárlest!

2018. október 21., vasárnap

Közös szülinapozás

2018.10.20.

Szülinapozás.
Zsömi szegénykém, az előző napi gondjai miatt sokat pihent. Hagytuk is pihenni. Megkapott mindent ahhoz, hogy a szükségesnél több zaklatás ne érje és nyugodt körülmények közt, zömében a kedvenc helyén pihenhessen.

2018. október 20., szombat

A rettenet éjszakája

2018.10.19.

Megjött Pöti, az igazi gazdi, és persze Szato. Elmaradt Zsömi részéről az a kitörő öröm, amivel fogadni szokta őket. Talán mert kicsit késésben volt a vacsorája és az esti kezelés, és már arra koncentrált. Talán mert elmaradt a napi kirándulás, immár másodjára maradt el, és hiányzott neki. Talán mert nem volt a topon amúgy sem. Talán mert fáradt volt és nem volt energiája kimutatni. Talán nem is akarta kimutatni, csak a lelke örült és izgult fel. Talán, talán, talán ...

2018. október 19., péntek

Szieszta

2018.10.18.

Jó volt az ebéd. De jó ám! Meli mama jókat főz nekem. Kis pipi melle, kis marha husi, kevéske nyuszi, kukorica liszt, saját főzőlevével pépesítve.
Még rágni sem kell! Csak nyelni.

2018. október 18., csütörtök

A helyzet reménykeltő

2018.10.17.

Sziasztok kedves szurkolók, kedves jó emberek!
Még nem is mondtam, hogy a héten nálunk van Misi és ő is feldobja a napom. De fel ám! A körülményekhez képest jól vagyok. Enni még nem akarok, de hát úgyis megetetnek! Ha meg már belaktam akkor iszok nagyokat. Meg néha amúgy is.

2018. október 17., szerda

Az álom küszöbén

2018.10.16.

Vacsora és azt követő kezelés után. Fülig betakarózva és már az álmok útjának küszöbén. Friss élmény mára nem akadt. Bár hideg nem volt, de a napsütés elmaradt. Ma nem mentünk ki.

2018. október 16., kedd

Elment a nap

2018.10.15. Deseda

Kicsit később értünk ki mint ahogy szoktunk, rá is fáztunk. Először csak képletesen később már a valóságban is hűvös lett. Először azért, mert már nem sokáig maradt napunk. Hamar befelhősödött.  Addig is azonban Zsömi nagyon élvezte az új helyet. Persze nem teljesen új, mert jártunk mi már itt régebben.
No persze hol nem?

2018. október 15., hétfő

Őzike póz

2018.10.14.

Ezt a fekvést nevezték el a lányok őzike póznak. Amikor így teszi a mellső lábacskáit. Sűrűn használja ezt a mancstartást még hason fekvésben is.
Most azonban oldalfekvésben sikerült elcsípni.

2018. október 14., vasárnap

Google Fotó a barátunk

Ez most egy kicsit rendhagyó blogbejegyzés lesz. Rengeteg fotót készítettem eddig Zsömiről. Főleg az elmúlt bő egy hónapban. Azokból nagyon sokszor én magam állítottam össze kollázst vagy animációt.

2018. október 13., szombat

13+1 fotó Pötinek!

2018.10.12. Deseda

Igazán remek volt az idő. Erős napsütés, kellemes meleget adott, gyenge szél, pont annyi amennyi kell ahhoz, hogy ne legyen hőség.
Természetesen kivittem Zsömit. ma kicsit jobb formában volt mint tegnap, bár a tekintete néha nem tetszik. meg az, hogy túl sokszor mereng el.
Sajnos azt kell mondjam, nem tudok ezzel mit kezdeni.

2018. október 12., péntek

Egérúton

2018.10.11. Deseda
Somogyaszalói ág

Végre beverekedtük magunkat oda is, és nem vízen, hanem kocsival. Egyszer már szerettem volna erre bemenni, de nem tudtam, mert az erdei játszótér után teherautókkal, terepjárókkal szétvágták az utat. Az általam addig használt utat.

2018. október 11., csütörtök

Azt hittem, így már többé nem látom

2018.10.10.

Ez a póz több mint csodás! Azt hittem, már soha többé nem látom így aludni! Hozzáértők szerin, ha így fekszik akkor az a teljes bizalom, a teljes nyugodtság a gondtalanság, elégedettség jele!
Először még, a reggeli etetés és kezelések után az oldalán elnyúlva aludt, majd kicsit fészkelődött, a hátára fordult és úgy aludt ebédig.

2018. október 10., szerda

A nap éjfélkor kezdődött

2018.10.09. Deseda

Zsömi éjfélkor nagyot alakított. Póráz nélkül hordom le már egy hónapja.
Ugyan minek kellene póráz az ő állapotában? Hisz menni is alig bír. De azért bír.
Már visszafelé jövet, a járdán poroszkáltunk a ház előtt, amikor kijött a szomszéd Szpokival. Zsömi meg hirtelen meglódult és közben olyan kiabálást rendezett mint fénykorában. Szegény szomszéd kutyus! Nem elég, hogy ő is beteg, akkor még az utca réme nekiront és lekiabálja a szőrt róla éjfélkor.

2018. október 9., kedd

Séta a "Paradicsomban"

2018.10.08. Deseda tározó

Na jó! nem a Paradicsomban, csak a partján. A hely ahol megálltunk a Paradicsom öböl nevet viseli. nem ismerem a név eredetét.
Talán csak nem egy halparadicsom? Meglehet. De akkor ezek ott a víz alatt nagyon okos népség, mert nem kértek a tiltott gyümölcsből.
Zsömi azonban "kirobbanó formában" volt. Lett a látványtól.

2018. október 8., hétfő

A 35. napon (Az idő!)

Az ötödik hét vége. 2018.09.03-án voltunk először orvosnál a gyengesége miatt, onnét számítom az időt. Onnét, de valójában több, hisz előtte már néhány napja nem evett rendesen, gyengült és kedvetlen lett.
Irgalmatlanul hosszúnak tűnő napok!
Az idő azóta ólomlábakon jár és aggódásban, félelemben telik, de tele küzdelmekkel. Napi küzdelmekkel. Meg kell küzdeni minden egyes napon a következőért!

2018. október 7., vasárnap

Pihenők

2018.10.06.

Az etetés és a sebtisztítás után jár egy kis kényeztetés. Alhat, pihenhet egy félórácskát az ágyam szélén. Imád ott leni! Ha ott alszik akkor szinte mindig elnyúlva, felszabadultan. Ha a kosarában akkor meg szinte mindig karikában.
Mint a jobb alsó képen is.

2018. október 6., szombat

És végszóra ...

2018.10.05. Deseda

Sok tekintetben szerencsés nap volt. Szerencsésen alakult az időjárás és ki tudtunk menni. Zsömi csintalankodott, mert bár megcsináltam a fekhelyét, többször is feltápászkodott onnét és beleheveredett a nagy fűbe. Míg jól tűzött a nap addig hagytam kicsit ha már annyira szereti.

2018. október 5., péntek

A kezelések

2018.10.04.

Most aztán remek volt az időjárás. Gyenge széllel és szikrázó napsütéssel. Zsömi hatalmasat napozott. Olyan jó napunk volt, hogy nem kellett a kiskabát sem. Átjárhatta, tölthette, melegíthette a nap gyógyító ereje. Tetszett is neki. Sokat, szinte végig éber volt, figyelt, néha kisebb sétát tett. Tényleg csak kicsit. Nem is kell több. Csak pihenjen, töltődjön és ha lehet kicsit erősödjön. Lehet?

2018. október 4., csütörtök

Semmi különös és ez már jó

2018.10.03. Deseda

Gyakorlatilag semmi plusz említésre méltó nem történt a tegnapi napon és ez már akár jónak is tekinthető.
Zsömi figyelmessége megmaradt. élénk a tekintete, figyel mindenre, viszont a fizikai aktivitása meg mintha csökkent volna.